„Stephen egész nap és egész álló éjjel lovagolt. Hihetetlen iramban tette meg a hátralevő utat Sir Thomas kastélyáig. A kocsikat és kíséretét messze maga mögött hagyta, csupán néhány lovagja tudott lépést tartani vele. Pár órával ezelőtt olyan vad viharba keveredtek, hogy az útjukba eső folyó kilépett a medréből. Stephen nem vesztegette az idő, hogy megfelelő gázlót keressen: átverekedte magát a barnán hömpölygő áradaton. Még akkor is csöpögött a sártól, amikor belovagoltak a kastély udvarára. Ráadásul egy faág csapódott Stephen homlokának. A daganat és a vér meglehetősen furcsa kifejezést kölcsönöztek arcának.
-Stephen!- kiáltott fel Sir Thomas boldogan, és a fiú felé döcögött köszvényes lábain.- Annyira aggódtunk miattad! Már-már azon voltam, hogy embereket küldök a felkutatásodra.
Egy férfi lépett az idős lovag mögé.
Á, szóval végre itt a késlekedő vőlegény- mondta, miközben mosolyogva végigmérte Stephen mocskos és szakadozott öltözékét.- Azért nem aggódott mindenki ennyire, mint te Sir Thomas.
-Igen- nevetett fel a teremben tartózkodók egyike.- Az ifjú Chatworth nagyon jól megvolt eddig a vőlegény nélkül is.
Sir Thomas Stephen vállára tette a kezét, és a lovagteremből nyíló kisebb szobák egyikébe vezette.
-Gyere, csak gyere, fiam- mondta szeretettel.- Beszélni akarok veled.
-Mi ez az egész Chatwothszel?- kérdezte Stephen, amint kettesben maradtak.
-Ülj csak le- intette Sir Thomas.- Kimerültnek látszol. Nem kérsz enni? Vagy inkább egy kis bort innál?
-Sajnálom, hogy elkéstem.- sóhajtotta-, de a sógornőmet baleset érte, és elvetélt. Csaknem őt is elvesztettük. Attól tartok, nem figyeltem igazán a napokat, és csak jóval később vettem észre, hogy elmulasztottam az esküvőt. Olyan gyorsan jöttem, ahogy tudtam, hogy mielőbb ide érjek.- Levett egy darabka sarat a nyakáról, és a kandallóba hajította.
Sir Thomas bólintott.
-Ezt mondanod sem kell. Látom abból, ahogy festesz. Ha valaki nem mondja, hogy Montgomery leopárdos zászló alatt jöttök, rád se ismertem volna. A szemed felett lévő seb olyan súlyos, mint amilyennek látszik?
Stephen megérintette a zúzódást.
-Inkább csak alvadt vér- felelte.- Olyan gyorsan jöttem, hogy egy helyben tartotta a légáramlat- tette hozzá tréfálkozva.
Sir Thomas nevetett és letelepedett a fiú melletti székbe.
-Örülök, hogy újra látlak.- mondta.- Hogy vannak a fivéreid?
-Gavin elvette Robert Revedoune lányát.- kezdte Stephen
-Ó a Revedoune örökösnő! Hallottam róla. Igazán jó parti. Jelentősen megszilárdítja a család anyagi helyzetét.
Stephen csak mosolygott, mert tudta, hogy Gavin sok mindenre gondol, ha feleségére néz, de a birtokai egész biztosan nem jutnak eszébe.
-Raine még mindig boldog-boldogtalannak ecseteli a jobbágyokkal való bánásmódról való rózsaszín elképzeléseit. Attól tartok sose nő be a feje lágya.
-És Miles?
-Miles a múlt héten újabb fattyúval ajándékozott meg bennünket. Most már három vagy négy csemetéje van..nem emlékszem pontosan. Ha csődör lenne, sokkal jobban járunk vele. Mostanra szép kis summát kerestünk volna rajta.
-Most, hogy mindent megbeszéltünk, talán elmondhatná, amiért ide hívott.
-Túlontúl jól ismersz. Tényleg semmi ..csupán Chatworth jóval több idő tölt a menyasszonyod társaságáéban, mint ahogy az illendő lenne. Ennyi az egész.
Roger Chatworth. Stephen foga megcsikordult a gyűlölt családnév hallatán.
-Szerintem többről lehet szó. -jegyezte meg.
-Elképzelhető, hogy igazad van, Bronwyn tegnap elejtett egy megjegyzést arra vonatkozóan, hogy Rogerrel esetleg boldogabb lenne, mint egy udvariatlan férjjelölttel.
-És mit szól mindehhez Roger?
-Úgy tűnik ínyére van a dolog. Minden reggel kilovagol vele, együtt vacsoráznak, és azután este még beszélgetnek a kertben.
Stephen kiitta a maradék borát. Most, hogy lehiggadt, és átgondolta a dolgot, egyre jobban tetszett neki a kialakult helyzet.
-Köztudott, hogy a Chatworth család igen mohó, de nem tudtam, hogy képesek félretenni minden jóérzésüket, annak érdekében, hogy elérjék az áhított célt. Roger igencsak elszánt lehet, ha képes elviselni a skót nő társaságát.
-Elviselni?- kérdezte meghökkenve Sir Thomas
-Ugyan már, ne akarj ámítani…Hallottam, hogy férfi módra harcolt, mikor körbefogták, és ai még ennél is kétségbe ejtőbb, hogy  a saját apja annyira férfiasnak tartja, hogy rábízza a klán vezetését. Hogy őszinte legyek, szinte sajnálom Rogert. Voltaképp inkább büntetés lesz neki, ha átengedem neki azt a borzalmas nőszemélyt.
Sir Thomas tátott szájjal bámulta Stephent, majd lassan elmosolyodott.
-Szóval szerinted annyira borzalmas?- kérdezte kuncorászva.
-Milyen lenne? Ne feledje, Sir Thomas, én már voltam Skóciában. Életemben nem láttam ehhez foghatóan vad és féktelen embercsoportot. De mit felelhettem volna Henrik királynak? Ő azt hitte, megjutalmaz hű szolgálataimért. Viszont, ha most félrelépek, és hagyom, hogy Chatworth vegye el, Roger egész életemben a lekötelezettem marad. Ami engem illet… én nyugodtan elvehetek egy csinos kis fruskát, aki nem akar éjjel-nappal a fegyverzetemben pompázni. Igen- mondta, és elmosolyodott- pontosan ezt fogom tenni.
-Egyetértek.- bólintott Sir Thomas- Bronwyn valóban az elviselhetetlenség határán mozog. Biztos vagyok abban, hogy Roger csak a birtokai miatt udvarol neki annyira. De hogy mindezt nyugodt lélekkel elmondhasd Henrik királynak, úgy vélem, találkoznod kellene vele. Biztosra veszem, hogy ha meglát jelenlegi formádban, tépetten, piszkosan, biztosan ő maga is mindent megtesz, annak érdekében, hogy ne jöjjön létre a házasság.
-Igen- vigyorgott Stephen. Fehér fogai még jobban kihangsúlyozták, mennyire mocskos,- Holnap azután mindketten értesíthetjük a döntésünkről Rogert. Én nyugodtan haza mehetek…Sir Thomas, ez igazán kitűnő ötlet.
Az öregember szeme olyan fénnyel villogott, mint az egérrel játszó macskáé.
-Fiatalember létedre szokatlan életbölcsességről teszel tanúbizonyságot fiam- dörmögte- Csak várj itt, én majd mindjárt lehozom ide a hátsó lépcsőn a lányt.
Stephen halkan felnevetett.
-A hátsó lépcsőn?- kérdezte vidoran. -Irgalmas úristen, akkor ez még annál is rosszabb lehet, mint amire számítottam!”